Magyar Népmesék

A bolondos legény (népmese)

Volt egyszer egy szegény ember, aki holta után három fiára egy bikát hagyott.
A fiúk úgy egyeztek meg, hogy mind a hárman építenek egy-egy pajtát, s amelyikbe a bika belefut, azé legyen.
No, építenek is: a két nagyobb olyan cifrát, hogy még a pap is ellakhatott volna benne, a harmadik - az egy kicsit bolondos volt - hitvány nyírfavesszőből font egyet.
Eleresztik a bikát, s hát egyenesen a vesszőpajtába futott.
A két nagyobb legény eleget bosszankodott, de ők akarták így, oda kellett engedni a bikát a bolondnak.
A fiú egyszeribe kötelet vet a bika fejére, s annál fogva vezeti a vásárra.
A bolondos legény (népmese) Amint megy az országúton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas fűzfa elkezd nyikorogni, mint a csíki szekér.
,,Hm - gondolta magában a bolondos legény -, ez bizonyosan meg akarja venni a bikát."
Odakiált a fűzfának:
- Mit adsz érte, hé?
De a fűzfa csak nyikorgott, nyikorgott.
,,Ehe - gondolja a legény -, ennek látom, úgy kell, ha mind a két szarvát leütöm. " Kapja magát, s a bikának mind a két szarvát leüti egy szempillantásra.
Hanem a fűzfa csak nyikorgott.
- Hát nincs most pénzed? Nem baj, csak szerencse! Majd eljövök a jövő héten.
Azzal megköti a bikát a fűzfához, ő meg elindul hazafelé.
Kérdik otthon a bátyjai:
- No, te bolond, eladtad-e a bikát?
- Meghiszem azt! - felelte a bolondos legény.
- Kinek adtad el te bolond? Mert tudom, hogy istenesen megcsaltak - kötekedik vele a legnagyobb testvér.
- De hiszen jó helyen van az, hékám! Eladtam egy horgas fűzfának negyven forintért.
- Hát a pénz hol van?
- Megadja majd a jövő héten, ha arra járok.
Kacagni kezd a két legény.
- No, te világ bolondja! Azt ugyan jól eladtad, majd megkapod az árát borjúnyúzó nagypénteken.
A bolondos legény nem is hederített a bátyjaira.
Elmegy egy hét múlva a fűzfához, kéri tőle a pénzt, de az még csak azt sem mondta, hogy Mihály bá!
- Úgy-e! - mondja a legény. - Hát ez a becsület?
Kapja a fejszét, üt egy istenest a fűzfára, s az gyökerestül kidől a földből. Nézi a helyét, hát egy éktelen nagy üst pénz van alatta! Azt mondja a fűzfának a legény:
- No, hallod-é, ebből már elviszem a tartozásodat, a többit meg elviszem kamatnak.
Úgy, amint volt kiemelte az üstöt, belehúzta a fejsze nyelébe, fellódította a hátára, s hazáig meg sem állott.
Amikor megérkezik, meglátja a két másik legény a tenger pénzt, összesúgnak-búgnak, hogy a pénz jobb volna nekik, mint annak a bolondnak.
Hanem a bolondos legénynek jó füle volt, s meghallotta, hogy miben járnak a bátyjai. Elszökött hazulról éjjel, s reggel egyenesen a királyhoz ment panaszra.
Ennek a királynak olyan lánya volt, hogy soha ember lélek meg nem tudta kacagtatni, úgy búnak ereszkedett. Mikor a bolondos legény elmondotta a panaszát, olyan hegyesen elkacagta magát, hogy az egész ház tájéka zengett belé.
Azt mondja erre a király:
- No, te legény! Én megfogadtam, hogy aki a lányomat meg tudja kacagtatni, annak adom, és nem is másítom meg a szavamat. Neked adom a lányomat s fele királyságomat, a testvéreidet pedig elkergetem az országból.
- Fölséges királyom! Ne kergesd el szegényeket, majd jók lesznek az udvarban királyi béreseknek.
- Jól van, teljék kedved - mondta a király.
Csaptak azán olyan vendégséget, de olyant, hogy hét nap és hét éjjel még a ló is bort ivott.
Azután a szerelmespár felült egy tojáshéjba, letutajozott a Küküllőn, s ha kiszállnak, legyenek a vendégeitek!



http://meselap.ucoz.hu/Design/Home.png