Magyar Népmesék

A Csuda madár


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony. Az a szegény asszony olyan szegény volt, hogy nem élhetett semmiképpen, hanem elment virágokat szedni, s a patikában eladta. Szedegette a szegény asszony a füveket s a burjánokat, s közben azon gondolkodott, mit mondhatna valamit a patikáriusnak, hogy jobban eladhassa. Amikor így gondolkoznék, egy madárkára akadt a bokorban. Meg is fogta, s akkor egy vékony hang azt kiáltotta:

- Vidd el a királyhoz, az megveszi, s ha megeszi a király a madárka

zuzáját, minden éjjel két zacskó aranyat kap a feje alá.

A szegény asszony el is vitte a madárkát a királyhoz. Azt kérdi tőle a király:

- Miért hoztad, te szegény asszony, ezt a madárkát énhozzám?

A szegény asszony azt felelte:

- Ez eladó, felséges uram.

- Mit kérsz érte?

- Csak száz forintot.

- Ó, az igen drága - azt mondja a király.

- Vagy nem, felséges király - feleli a szegény asszony -, mert ha felséged ennek a zúzáját megeszi, minden éjjel két zacskó arany lesz a feje alatt.

A király megvette a madárkát, de az asszonynak azt mondotta, hogy ha igaz nem lesz, amit mondott, fejével játszik. A madárkát a szakács kezére adta, s azt mondta:

- Te szakács, süsd meg nekem délebédre ezt a madárkát, de úgy ügyelj, hogy ha a zúzája elvész, fejedet vétetem.

A szakács mindjárt megmejjesztette (leforrázta) a madarat, s nyársra húzta.

Volt a királynak egy fia és egy leánya, akik iskolába jártak. Délben, mikor az iskolából hazajöttek, igen erősen meg voltak éhezve, mert az iskolába kenyeret nem vittek volt, s mikor hazaértek, mindjárt a konyhába futottak. A szakács egy kötény forgácsért kiment az udvarba.

A két gyermek, hogy a konyhában senkit nem talált, a madárka szárnya alól a zuzát leszakította s befalatozta. A szakács mikor behozta a forgácsot, csak elrémült, hogy a zuzát nem látja. Mitevő legyen már most, mert vége az életének! Gondolkozni kezd, s eszébe jutott, hogy van az udvarban egy kotló is csirkékkel, s a csirkék közül egyet szaporán megfogott, megmejjesztette, a zúzáját kivette, a madár szárnya alá húzta, s így beadta a királynak.

Megeszi a madarat a király, s még jókor este, hat órakor lefeküdt, s reggel hét órakor felkelt, de semmit sem talált a feje alatt. A királykisasszonynak volt egy belső szolgálója, a királyfiúnak pedig egy inasa. Ezek a királykisasszony feje alatt is, a királyúrfi feje alatt is egy zacskó aranyat találtak. Nyomban befutottak a királyhoz, s elmondották, hogy mit leltek. Erre a király mindjárt összehívatta a tanácsosokat, s előadta az egész dolgot. A tanácsosok előhívatták a király szakácsát, s megkérdezték, hogy miféle zúza volt, amit a királlyal megétetett. A szakács azt felelte:

- Az bizony, jó uraim, a madár zúzája volt.

De mikor a tanácsosok megmondották, hogy mi történt, ő is csak megvallotta, hogy amíg forgácsért járt, azalatt az úrfi és a kisasszony megették a madár zuzáját, s ő ijedtében helyébe tett egy csirke zúzát. Erre a tanácsosok halált mondtak a szakács fejére. De volt a tanácsosok között egy ősz fejű, s az így szólott:

- Hohó, uraim, a szakács nem bűnös! Neki, hogy tüzet tehessen, forgácsért kellett menni. A gyermekek a bűnösek, akik a zuzát ellopták, azok haljanak meg!

A tanácsosok tehát halálra ítélték a gyermekeket, hogy akasszák fel őket.

Mikor kivitték a gyermekeket az akasztófához, a nép nem várta meg, hogy felakasszák őket, mert sajnálta a gyermekeket, s az akasztófánál csak a gyermekek s a hóhér maradtak. Akkor két gerlicemadár rászállott az akasztófa két szegletére, s így szólottak:

- Te hóhér, ne akaszd fel a gyermekeket, mert ártatlanok, hanem vidd el az erdőbe s hagyd ott. Mi kiköpjük a zuzánkat, vidd el a királynak, hadd egye meg, s minden éjjel két zacskó arany lesz a feje alatt.

Ahogy mondták, úgyis cselekedtek a gerlicemadarak, a hóhér pedig elvitte a zuzájukat a királynak, s annak minden éjjel két zacskó arany lett a feje alatt. A gyermekek pedig az erdőben bujdostak, s találtak a sűrűségben egy olyan járatlan útra, ahol akkora burján volt, hogy a marhának csak a szarva látszott volna ki belőle. Itt a fiúcska egy ökörnyomra lelt, s azt mondta a testvérének:

- Édes néném, itt valaha marha járt ezen az úton. Addig menjünk, amíg valahogy kivergődünk az erdőből.

Mentek, mentek hetedhét országon is keresztül, s mégis az erdőből ki nem értek. Utoljára egy olyan házra találtak, melynek az oldala kidőlt, s a teteje is rongyos volt. Mikor ezt meglátták, bementek a házba, s a királyfiúcska így imádkozott.

- Én uram, teremtőm, ha ennek a háznak fedele lenne, legalább az eső nem verne, s a nap nem sütne alatta! - s ahogy így fohászkodott, mindjárt fedele lett a háznak.

Hogy fedele lett a háznak, megtelepedtek benne. Estére vált az idő, igen megéheztek. A királyfiúcska most így fohászkodott:

- Én uram, teremtőm, ha egyéb nem, bárcsak egy kicsi hideg puliszka lenne, be megennénk! - ahogy ezt kérte, az asztal megterítődött, s jól megvacsoráztak.

A királyfiúcska akkor azt gondolta:

- Én uram, teremtőm, bárcsak egy ágy lenne, amelyikben lenyugodnánk

- alig gondolta végig, már készen is volt az ágy.

Másnap a királyfiúcska vadászni ment. Hogy vadászni ment, hát talált az erdőben egy nagy régi kastélyt. Bemegy, s hát látja, hogy senki sem lakik abban, pedig hét szoba volt benne, s mindenik kibútorozva. A hetedik szobának az ajtaján volt egy akkora lakat, mint egy üst. Ennek a kulcslyukán benézett a királyfiúcska, s látott benne egy aranykaró mellett, aranylánccal odakötve egy nagy óriást.

Másnap odaköltöztek a kastélyba a rongyos házikóból. Azt mondta a királyfiúcska a nénjének:

- No, édes néném, most már jó szállásra találtunk, hat házban csinálhatsz, amit tetszik, de a hetedik felé ne is menj - s akkor megint elment vadászni.

A nénje pedig gondolta magában: "Ejnye, mi lehet abban a hetedik szobában, csak benézek oda is!" Õ is meglátta az óriást az aranyláncon megkötve, a kulcs lyukán keresztül, s úgy megszerette, hogy azt mondta:

- Ó, szívem szerelme, miért zártak ide? Hogy szabadíthatnálak meg?

- Ó, szívem szerelme - azt mondta az óriás -, végy a szádba három csepp vizet, öntsd a lakatra s megnyílik. De hogy egymásé lehessünk, a testvérednek el kell veszni. Mikor hazajön a vadászatról, tedd magad beteggé, s ha kérdi, mi a bajod, mondjad, hogy csak úgy gyógyulsz meg, ha egy eleven medvefiút hoz, s annak a húsát megeszed.

Hazajön a királyfiúcska, s a nénjét erősen betegen kapja, kérdi:

- Mi bajod, édes néném?

Azt mondja a leány:

- Ó, én erősen beteg vagyok, de egy kicsit elszenderedtem, s azt láttam álmomban, hogy ha elevenen fogott medvefiú húsát megenném, jobban lennék.

A királyfiúcska megsajnálta a nénjét, s azt mondta:

- Ha a lábam térdemig kopik is, addig megyek, míg medvefiút nem hozok.

Elindult hát, s ment hetedhét országon keresztül, amíg egy faluba nem érkezett, ahol áldott Péntek és Vasárnap őfelsége lakott. Áldott Péntek megszólította a királyúrfit:

- Tudom, királyúrfi, hova mész. Gyere be, nesze, adok neked egy zsebkendőt a kezedbe. Amint a havasba mész ki, találsz egy medvét a két kölykével, kérjed a medvét: "Add nekem, bátyó, a kölykeidet, s én megtanítom őket a világon minden nyelvre, magyar, német, román, cigány, örmény, zsidó s francia nyelvre." A medve a világ drága kincséért sem adja, hanem összefogózik veled, s le is sújt a földre. Akkor legyints hátra a zsebkendővel, s mindjárt jön a segítség.

Úgy is lett, amint áldott Péntek mondotta. A királyfi a zsebkendővel hátralegyintett, s ott termett két oroszlán, ezek az anyamedvét megfogták, s mind összeszaggatták. Akkor a királyfiú elvitte a medvefiókákat. Mikor vitte volna áldott Péntek kapujánál, áldott Péntek elvette a medvefiakat, s adott neki egy fekete kutyakölyköt. A királyfiú a kutyakölyköt hazavitte, a megsütött húsából a beteg nénjét jóltartotta, meg is gyógyította, aztán elment megint vadászni.

Mikor hazajött, hát megint beteg a kedves nénje, s jajgatva, nyöszörögve így szól:

- Egy kicsit elszenderedtem volt, s azt álmodtam, hogy ha egy vaddisznónak a malacából ennék, mindjárt meggyógyulnék.

Akkor a kicsi legény azt felelte:

- Ó, lelkem, ha a lábam térdemig vásik is, elmegyek, s hozok neked egyet.

S avval meg is indult, s mikor abba a faluba érkezett volna, ahol áldott Péntek lakott, megint behívta a kicsi legényt - mert már legénnyé kezdett volt cseperedni -, s megint azt mondta:

- Tudom, hova mész, öcsém, nesze, adok egy selyemostort. Te mikor kimész a havasra, éppen a Bucsecs-hegy déli oldalában álló délkor szoptatnak az anyadisznók. Osonkodj oda, s az egyik malacnak ragadd meg a lábát, s úgy fuss vele, hogy mikor a malac elvisítja magát, akkor egy mérföldnyire légy az anyadisznótól. Azok úgyis utolérnek, de legyints hátra a selyemostorral, s ördög bajod se lesz.

Minden úgy ment végbe, ahogy áldott Péntek mondotta. Mikor az anyadisznók utána röfögtek, s már-már szinte utolérték, hátrarittyentett a selyemostorral, s hát uramfia, akkora kőfal húzódott utána, hogy álló délben az álló napot mindjárt megmozdította, s a disznók ijedtükben széjjelfutottak.

Vitte a királyfiú a vaddisznó malacát, de mikor áldott Péntek kapujánál menne hazafele, az megint behívta, s a vadmalacot felcserélte egy közönséges malacra. Azt is megette a nénje, s jobban lett.

Másnap megint vadászni ment a királyfiú, s hát nagy csudájára estére megint beteg lett a nénje asszony, s hogy megjavuljon, azt kívánta, hogy hozzon neki a csattogó hegyek közül élő-haló vizet.

Megindult annak a felkeresésére is a szegény királyfiú, de legelőször is áldott Péntekhez ment tanácsot kérni. De most áldott Péntek sem mert tanácsot adni, hanem átment áldott Vasárnaphoz a szomszédba. Elbeszélte a szegény királyúrfi baját, s áldott Vasárnap adott neki egy fehér lovat, s azt mondta:

- No, te fiú, ülj fel erre a lóra, s menj el a csattogó hegyekhez. Azok álló délkor egy szempillantásig nyugosznak, akkor olyan sebesen meríts az élő-haló víz forrásából, hogy mikor ismét csattogni kezdenek, már messze járj tőlük, különben lovastul együtt odaveszel.

A szegény királyfiú a bölcs tanács szerint merített is vizet, de egy kicsit megkésett volt, s amiatt a lova farkának egy darabja odaszakadott.

Mikor a királyfiú az élő-haló vizet is megmutatta áldott Pénteknek, áldott Péntek azt is felcserélte közönséges vízzel. Mikor pedig a nénje ivott belőle, felkiáltott, s azt mondta:

- No, kedves öcsém, most már egészen jobban vagyok!

Nem is betegedett meg többet, hanem egy reggel szépszerével rávette az öccsét, hogy megfürössze, s mikor a királyfiú beleült a fürdőbe, így szólott hozzá:

- Látod, édes öcsém, te velem sok jót tettél, sokat futottál, fáradtál értem, azért kívántalak megfüröszteni. Nagy vitéznek kell neked lenni, hogy olyan fenevadakat meg tudtál győzni, lássam ezt a selyemzsinórt: ha a két öklödet összekötöm vele, el tudnád-e szakítani?

Akkor a két öklét a selyemzsinórral erősen összekötötte. A szegény királyfiú eleget erőlködött, hogy elszakítsa, de bizony nem tudta elszakítani, mert azt az óriás dugta ki a lakat lyukán, s mindenre az tanította azt a jóféle kisasszonyt.

A királykisasszony, mikor látta, hogy a testvére nem tudja a selyemzsinórt elszakítani, elfutott, és vett három csepp vizet a szájába, azt ráöntötte a lakatra, s a lakat lepattant. Három cseppet öntött az óriás aranyláncára, az is elszakadt, az óriás elszabadult, kifutott, s azt kiáltotta:

- Micsoda halállal akarsz meghalni, királyúrfi?

A királyúrfi azt mondta:

- Vágj engem miszlikbe, takarj bele a köpenyegembe, köss a lovam hátára, s csapd el, hogy menjen, amerre tetszik.

Az óriás a királyúrfit miszlikbe vágta, a köpenyegébe berakta, a lovára tette s elcsapta. A lova egyenesen áldott Péntekhez s áldott Vasárnaphoz vitte. Nagy áldott Péntek levette a lóról, egy aranyteknőben összerakta a tagjait, az élő-haló vízzel megöntözte, áldott Vasárnap pedig egy aranyvesszővel megsújtotta. Egyszer csak megnyújtózik a királyfiú, s felsóhajt:

- Én uram, teremtőm, be elaludtam volt!

- El bizony - azt mondja áldott Vasárnap -, s ha én rád nem ügyeltem volna, mindörökké aludnál.

Kérdi a királyúrfi:

- Hát most mit csináljak?

Azt mondja áldott Vasárnap:

- Menj haza, bucskázz keresztül a fejeden, s lesz belőled egy szép galamb. Az ablak alatt van egy nagy körtefa, szállj annak az alsó ágára. A nénéd, mikor meglát, kéri az urát, az óriást, hogy fogjon meg, te csalogasd fel ágról ágra, a fának a tetős-tetejébe. Mikor felcsaltad, hirtelen repülj le, bucskázz vissza a fejeden, megint ember lesz belőled, s akkor bánj úgy az óriással, amint éppen neked tetszik.

Igen szépen megköszönte a királyúrfi a bölcs tanácsot, és galamb képében felcsalogatta az óriást a fának éppengős-éppen a legfelső ágára.

Hirtelen lerepült, átbucskázott a fején, s királyúrfivá változott.

A kardját elővette a kazalfa közül, ahova eldugta volt, s kiáltott az óriásnak:

- Micsoda halállal kívánsz meghalni?

- Vágj miszlikbe - felelte az óriás -, s takarj a köpönyegembe, aztán tégy fel a lovamra, s csapd el, hogy menjen, amerre tetszik.

A királyúrfi fogta magát, miszlikbe vágta az óriást, a köpenyegébe takarta, s a lovára felpakolta. De a köpenyeg kihasadt, a ló mind elszotyogtatta az óriás darabocskáit, s a varjak, csókák mind felszedték.

A királyfi megfogta a nénjét, megkötötte az óriás láncához az óriás kamrájában, a lakatot felverte, s azt mondta:

- Te pedig ülj itt örökre - s avval elindult hetedhét ország ellen.

De hogy áldott Péntekre még egyszer visszatérjek, áldott Péntek a két medvefiút készen felnevelve a királyfiúnak ajándékozta. Ezeket is vitte magával. Ment, mendegélt hegyen, völgyön, erdőn, bércen keresztül, míg egy olyan városhoz érkezett, amelyik egészen gyásszal volt behúzva. A város végén beszállott egy szegény özvegyasszonyhoz, s megkérdezte tőle, hogy miért van olyan nagy gyászban a város.

Feleli az asszony:

- Jaj, édes királyúrfi, ennek a mi városunknak egyetlenegy ivókútja van, azt is egy hétfejű sárkány őrzi. Azért, hogy megengedi, hogy a város az ő kútjából vizet hordasson, tartozunk neki minden esztendőben egy leányt adni. Most éppen a király leányán van a sor. Holnap viszik ki a kúthoz, a sárkány számára. A király kihirdette, hogy ha kerülne olyan vitéz, aki a leányát megszabadítja, annak adná egyetlen leányát s fele királyságát. Egy fekete vitéz már jelentette is magát a királynál.

Az idegen királyúrfi csak hallgatott, de mikor másnap délelőtt kilenc órakor a királykisasszonyt szomorú pompával kikísérték a sárkány kútjához, ő is a két medvéjével megjelent a sokaság között.

A kísérők a szegény királykisasszonyt nagy sírások között otthagyták a kútnál, csak a fekete vitéz maradott vele. De mikor a kút vize zuhogni kezdett, az is elbútt, félre a bokorba. Kevés idő vártatva jön ki a sárkány a kútból, mind a hét száján tüzes kék lángot okádva.

A királyúrfi sem volt rest, kardot rántott, s nagyot kiáltott:

- Megállj, sárkány, megvívunk!

- Nem bánom, királyúrfi! - azt mondja a sárkány.

Vívni kezdenek hatalmasan, mindaddig verekednek, míg a királyúrfi már csaknem minden erejéből kifogyott. Akkor kiált a medvéjének:

- Rajta!

A két medve egyszeribe nekiszökött a sárkánynak, s egy szempillantás alatt szétszaggatták, mert a sárkány is elfáradott volt. A királyúrfi pedig mind a hét fejét levágta, s a nyelvének és körmeinek a hegyét a vadásztarisznyájába tette.

A kisasszony látta, hogy az ő vitéze mennyire elfáradott. Kérte, hogy hajtsa fejét az ő ölébe, s kissé nyugodja ki magát. A királyfiú ezt meg is cselekedte, s mélyen elaludt. A fekete vitéz is elé sündörgött a bokorból, ő is kivágott a sárkány csonka nyelveiből és körmeiből, s betarisznyálta. Azután pedig odalopózott a királykisasszony mögé, s egy sújtással az alvó királyúrfi fejét levágta, a királykisasszonyt pedig megfenyegette, hogy őt is megöli, ha erről valakinek egy mákszemnyit is szól.

Bevezeti a fekete vitéz a királykisasszonyt a városba, s ott a fekete gyászt egyszeribe nagy öröm váltja fel. A király nagy lakodalmat hirdetett, s oda boldogot, boldogtalant meghívatott. A fekete vitézt s a királykisasszonyt szokás szerint az asztalfőre ültették. Volt klánétás, cimbalmos, gordonos, hegedűs. Vígan folyt a lakodalom, csak a menyasszony volt szomorú.

De térjünk vissza a megölt királyúrfihoz. A két medve, mikor látta, hogy az ő uruk vérben fekszik, azt mondja a nőstény medve a másiknak:

- Bátyó, gyere ide, hadd súgjak valamit a füledbe!

Az odanyújtotta a fülét, de a nőstény medve súgás helyett mérgesen belekörmölt, s a kifolyt vérrel a királyúrfi sebét megkenték, s mindjárt megelevenedett. A medvék mindent, ami történt, elbeszéltek neki, s a királyúrfi hazament a szállására a gazdaasszonyához, de nem mutatta, mintha tudná, hogy ki a királykisasszony megszabadítója, hanem azt kérdezte, hogy vajon adnának-e neki valamit, ha elküldene a királyi lakodalomba?

- Hogyne adnának - azt mondja a gazdaasszony -, még a legrongyosabb koldusnak is adnak.

Előhívta hát az egyik medvéjét, szatyrot, tarisznyát akasztott a nyakába, s elküldte a lakodalmas házhoz. A medve mikor bement a kapun - közbe legyen mondva, a fekete vitéz hét párnán ült - három párna kiszökött alóla, s azt kiáltotta:

- Hajtsák ki azt az utálatos állatot!

De a menyasszony azt mondta:

- Ne bántsák szegényt, hanem ami van, mindenből rakjanak a szatyrába, tarisznyájába.

Raktak is abba fánkot, palacsintát, kürtős kalácsot, perecet, mézes pálinkát, töltött tyúkot, s avval a medve elballagott.

A másik medve is ugyanezt az utat járta meg, de már akkor mindegyik párna kiszökött a fekete vitéz alól.

Harmadikszor maga a királyúrfi ment el a lakodalomba, s akkor a fekete vitéz alól a szék is kiesett. A királykisasszony egyszerre kiáltozni kezdett nagy örömmel:

- Ez az én szabadítóm, ez az én szerelmes jegyesem!

Hiába mutogatta a fekete vitéz a csonka nyelveket és körmöket, a királyúrfi a legesleghegyit mutatta meg, s így a fekete vitézt ló farka után kötötték. A királyúrfit pedig a kedves mátkájával összeeskették, s a király fele királyságát is neki adta.

Ma is élnek, ha meg nem haltak.



http://meselap.ucoz.hu/anyoka/tovabbi4.png


http://meselap.ucoz.hu/anyoka/tovabbi3.png