A jótevő tündér I. rész (népmese)
Hol
volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, de az olyan szegény
volt, mint a templom egere. Élt egyik napról a másikra a lányával, mert
a felesége már régen meghalt.
Ez a szegény ember kenyeret akart sütni egyszer, be is fűtött már a
kemencébe, de nem volt szénvonó lapátja, amivel a zsarátnokot kihúzta
volna a kemencéből. Átküldte hát a lányát a szomszédba, hogy kérjen
kölcsön egyet.
A szomszédjában meg egy özvegyasszony lakott, volt egy csúnya, szeplős lánya, aki nem kellett az ördögnek sem.
Azt mondja ez az özvegyasszony a lánynak:
- Mondd meg apádnak, vegyen el engem feleségül, s lesz szénvonó lapátja. De azért odaadta.
Kidagasztja az ember a tésztát, már meg szakajtója nem volt, amibe
a kenyeret beleszakajtotta volna. Megint csak átküldi a lányát a
szomszédba, hogy kérjen kölcsön egy szakajtót. Adott is az asszony, de
azt mondta a lánynak:
- Mondd meg apádnak, vegyen el engem feleségül, s lesz szakajtója.
A szegény ember behányá a kiszakajtott kenyeret a kemencébe, de
nincs kenyérhányó lapátja. Átküldi hát a lányt újra, hogy kérjen egy
kenyérhányó lapátot kölcsön.
Adott is az özvegyasszony, de azt mondta a lánynak:
- Mondd meg apádnak, vegyen el engem feleségül, s lesz kenyérhányó lapátja is.
No, a szegény ember egyet gondolt, elvette az özvegyasszonyt. Lett
aztán szénvonó lapátja is, szakajtója is, kenyérhányó lapátja is, de
oda lett a házi békessége. Mert bizony - ahogy történni szokott a
világban - a mostohának csak az édes volt az édes, a mostohalánynak
rosszabb dolga volt mellette a senki kutyájánál. Egész álló nap nem
fogyott ki a munkából, mégis mindig piszkálódás, mocskolódás lett a vége
- A mostohájának örökké járt a nyelve. Ha elment a vásárra, fekete
muhárkendő, fodros viganó, kamásli az édesnek, a mostohának meg koppant a
szeme.
Egyszer egy vasárnap elmentek a templomba, csak a mostohalány
maradt otthon. Az anyja összeöntött egy véka lencsét meg egy véka hamut,
hogy válogassa ki a lencsét addig, míg ők a templomban lesznek, mert ha
meg nem teszi, rosszul jár.
Ahogy a szegény lány magára maradt, elkezdte a nagy sírást-rívást,
mit csináljék, mitévő legyen. Ahogy ott rídogált, tördelte a kezét,
megjelent előtte egy jótevő tündér.
- Édes lányom, mi bajod, miért sírsz olyan keservesen?
- Hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor a gonosz mostohám összeöntött
egy véka lencsét meg egy véka hamut. Meghagyta, hogy válogassam ki
belőle, míg ők a templomban lesznek, mert máskülönben vége az életemnek.
- Sose búsulj olyan nagyon, édes lányom, felöltöztetlek, eredj a templomba, majd kiválogatom én, míg oda leszel.
Felöltöztette a lányt gyönyörű szép ezüstruhába, aztán kioktatta:
ha majd a misének vége lesz, ne várja be az éneklés végét, hamarabb
jöjjön ki, mint a többiek. Mikor pedig a templom ajtaján kilép, csak
mondja azt magában: ,,Köd előttem, köd utánam, engem senki se lásson!"
A lány megígérte, hogy mindent úgy tesz, ahogy a jótevő tündér hagyta.
Lelkem teremtette, bemegy a lány a templomba a gyönyörű
ezüstruhájában, leül az első székbe, kiveszi az ezüstfedelű
imádságoskönyvet elkezd imádkozni. Beszélhetett aztán a pap akármit,
senki sem hallgatott rá, csak a szépséges lányt nézte mindenki. Épp ott
volt a királyfi is a templomban, s ahogy meglátta a karból, elszorult a
szíve érte. Ment volna hozzá, érdelkődött felőle, de senki nem tudta
megmondani, kiféle-miféle. Mikor pedig kijött a templomajtón, úgy
eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
Otthon a mostohája egyenesen nekiállott:
- No, te loncsos, te lompos, ni, te világ szégyene, megtetted-e,
amit rád bíztam? Láttad volna csak a templomban azt a gyönyörűséges szép
kisasszonyt földig érő ezüstruhában, az volt a szép, nem az ilyen, mint
te!
(folytatjuk)
szómagyarázat:
Muhárkendő: nagykendő
Viganó: egybeszabott női ruha
Kamásli: bokavédő, lábszárvédő
Loncsos: rendetlen, piszkos külsejű<