Magyar Népmesék

A libapásztorból lett királyné (népmese) II.

(II. rész)
A lány megint csak hazament, az ezüstruhát szépen összehajtogatva visszatette a dióhéjba, felöltözködött a szőrruhájába. Mire kivilágosodott, már a tallón volt a libákkal.
Délfelé megint csak felment a konyhába. De már nem peszterkedett ott soká, megvárta, amíg adnak neki valamit, azzal elment. De a királyfi ablakánál újfent megállt.
- Tán megint a bálba készül királyfi?
- Oda hát! De hát te mindig olyan szemtelen vagy, hogy beleselkedel az ablakomon!
Azzal a tükröt hozzávágta a lányhoz.
"Jól van, no - gondolta magában a lány -, majd hamarabb ott leszek én, mint te, ne félj!"
Megvárta az estét megint, felvett egy gyémántruhát - köd előttem, köd utánam! -, ment a bálba, de hamarabb is ott volt, mint a királyfi. Már javában táncolt, mikor a királyfi odaért.
A királyfi nem tudta nézni, hogy az, akit ő úgy szeret, mással táncolt. Odament, mérgesen elkapta annak a legénynek a kezéből, aztán ő táncoltatta.
Most még jobban mulattak, mint a két azelőtt való estén. A királyfi már nagyon szerelmes volt, csak a lány volt minden gondolata. Megint megkérdezte, hogy mondja már meg, de lelkére, hogy honnan való, mert ahogy eddig mondta, hogy hova való, azoknak még a hírét se hallotta. A lány azt felelte:
- Tükörütővárra!
- Hol lehet az? Nem tudhatom. A szomszédunkban van egy öregember, aki már sok országot bejárt, kérdeztem attól, de ezeket a helyeket még ő sem ismeri!
De a lány nem világosította fel.
A királyfi már nem tudott magának parancsolni, lehúzta az ujjáról a gyűrűt, odaadta a lánynak, hogy őrizze meg, és gondoljon rá, mert ő el akarja venni! A lány meg is ígérte, de már nem várta meg, hogy megint szóljon a királyfi a hazakísérésről, elillant, mint a pille, gyorsan szaladt haza, egyenest az ólba. Ott levette a ruháját, felvette a hétköznapló rongyosat.
A királyfi meg odavolt nagyon. Minden szívszándéka a lány felé volt már fordulva. Hogy az megszökött, a bálban is csak tört-vágott, keresztül akart menni mindenkin. Mikor hazament, csak búnak adta magát, szavát se lehetett venni, olyan szomorú volt. Odament az anyja, apja, vígasztalta volna, de a királyfi csak búsult, nem hajlott az senkire se. Úgy fájt a szíve, hogy majd meghalt bele.
Ahogy eljött a dél, a lány is behajtott. A konyhában susorgott már a sok étel.
A libapásztor is bemegy a konyhába, ott sündörög a szakács körül, akármerre lépett, mindig a láb alatt volt.
- Mit keresel te itt? Tisztulj innen mindjárt! - De a szakács került-fordult, a lány is addig sündörgött, addig forgolódott, hogy valahogy mégis betette a tálba a gyűrűt, amit a királyfitól kapott.
Azzal aztán kiszaladt.
Mikor beviszik az ételt, merítenek a tálból, hát csak megcsördül a kanál valamiben. Kiveszik, megnézik. Hát mi volt? A gyűrű.
Hívatták aztán a szakácsot: "Ki járt a konyhában?!" Megijedt a szakács, krajcár se maradt a zsebében. Most már baj van! Nem merte megmondani, hogy az a szőrruhás, mert akkor őt biztosan elzavarják. Hát csak tagadta, hogy: "Senki!"
- Szakács! Mondd meg, ki járt ott, mert akkor csakugyan világgá zavarlak! De így nem lesz semmi bajod, ha bevallod!
A libapásztorból lett királyné (népmese) II.Mit volt mit tenni? Bevallotta a szakács, hogy ott más nem járt, mint az a szőrruhás libapásztor.
- Hívd be mindjárt! Tisztítsa ki magát szépen, aztán jöjjön be!
A libapásztor szépen megmosakodott, megfésülködött, felvette a gyémántruhát. Bement.
A királyfinak a szíve majd meghasadt örömiben, mikor meglátta. Hiszen az az, akivel ő táncolt, ennek adta ő a gyűrűt! Megölelte, megcsókolta, meg is mondta mindjárt, hogy elveszi feleségül.
Készültek a lagzira. Tanakodtak, ugyan kit hívjanak már meg? Hát többek között meghívták a lány apját is.
A konyhában meg a lány meghagyta, hogy az apjának külön csináljanak mindent, de só nélkül.
Jön a lagzi napja. Ott a lány apja is, jókedve van mindenkinek, csak a lány apja nem eszik, olyan, mintha szomorú volna.
Kérdezik aztán: mi lelte? Miért nem eszik? Talán nem jó az étel?
De az ember csak hímelt-hámolt, nem akart szólni.
Odamegy a lány is, kérdezi az is:
- Hát miért nem eszik, édesapám? Ne szomorkodjék, ha már lagziban van!
Az apja mondja aztán, hogy jó itt minden, nagyon finomul van elkészítve, csak az a baj, hogy só nincs benne.
Akkor aztán odafordul a lánya is:
- Látja-e, édesapám, maga engem azért az egy szóért csapott el, amiért azt mondtam, hogy úgy szeretem magát, mint sót az ételben. Látja-e, hogy anélkül meg nem ér semmit az étel?
Mikor ezt a lány elmondta, az apjának csak úgy csurgott a szeméből a könny. Akkor aztán összeölelkeztek, lett olyan vigasság, hogy hetedhét országon se volt párja. A lány a királyfinak a felesége lett. Boldogan éltek nagyon sokáig, tán még most is élnek, ha meg nem haltak.



http://meselap.ucoz.hu/anyoka/tovabbi4.png


http://meselap.ucoz.hu/anyoka/tovabbi3.png