A szomorú királykisasszony (népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép lánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni.
A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép lánya úgy búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő lányát megnevetteti, annak adja feleségül, fele királyságával együtt.
Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve.
Egyszer a pásztor kihajtotta legelni; amint legelteti, arra megy egy eladó lány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor:
- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrköd szálán a nagylány.
Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött botjával a lányra.
- Ej, te nagy bolond, mit töltöd itt az időt?
Mindjárt odaragadt.
Megint elkezdte a pásztor:
- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrköd szálán a nagylány, nagylány hátán pálca, pálca végén a pap.
Azután arra ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőpálcával a pap farára.
- Ugyan, tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény lány?!
Ez is odaragadt.
Megint elkezdte a pásztor:
- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrköd szálán a nagylány, nagylány hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén az asszony.
Jött arra megint egy katona, vezetett egy paripát; megfogta az asszony karját csintalanságból: mindjárt odaragadt.
Megint elkezdte a pásztor:
- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrköd szálán a nagylány, nagylány hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén az asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa.
Megint jött egy takács egy csomó vászonnal, rávágott a paripa farára.
- Ejnye, be szép paripa ez! Azzal ez is odaragadt.
Elkezdte a pásztor:
- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrköd szálán a nagylány, nagylány hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén az asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács.
Megint jött egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a takácsra.
- Mit bámul itt, komám uram?
Ez is odaragadt.
Csak elkezdte a pásztor:
- Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrköd szálán a nagylány, nagylány hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén az asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács, takács hátán kapta, kapta végén varga.
Amint így terelgette őket előre, arra ment a király a szomorú lányával. A királykisasszony, amint ezt a furcsaságot meglátta, olyan jóízűt nevetett, hogy majd eldűlt bele.
A király is, amint meglátta, magához hívatta a pásztort, nekiadta fele királyságát meg a szép lányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak, még ma is élnek, ha meg nem haltak.