Az már nem igaz! (népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember; volt annak három fia.
Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja a lányát, aki előtte olyant tud mondani, amit ő el nem hisz.
Meghallja ezt a szegény ember legidősebb fia, akit Péternek hívtak, kapja-fogja, elmegy a királyhoz; megmondja egy szolgának, hogy ő beszélni akar a királlyal.
A király mindjárt gondolta, hogy mit akar a legény, de nem mondta senkinek, csak azt parancsolta, hogy eresszék be tüstént. Pedig akkor már annyi királyfi meg isten tudja, micsoda nagyúr megfordult a király előtt, mint csillag az égen, mint fűszál a réten, s mindegyik a királykisasszonyt akarta volna elvenni, de egy se tudott olyant mondani, amit a király el ne hitt volna.
Bemegy hát Péter a királyhoz, s köszön neki:
- Jó napot adjon isten, király uram!
- Adjon isten neked is, fiam! Hát mi járatban vagy?
- Én bizony házasodni akarok, uram király!
- Jól van, fiam, de hát aztán mire vinnéd az asszony?
- Tudja az isten! Majdcsak eltartanám valahogy... Az apámnak van egy háza meg egy kis földje is.
- Elhiszem, fiam - mondja a király.
- Aztán meg van három darab marhánk is.
- Azt is elhiszem.
- Most nemrégiben a trágya annyira meggyűlt az udvarunkban, hogy már nem is fértünk tőle.
- Elhiszem.
- Egyszer azt mondja az apánk: "Fiaim! Hordjátok ki ezt a trágyát arra a kis földre, majd talán használ neki valamit."
- Elhiszem.
- Mi aztán kihordtuk a trágyát három hét alatt két kocsin.
- Elhiszem.
- Hanem tévedésből a szomszéd földjére hordtuk mind egy szálig.
- Elhiszem.
- Mikor már ez is megvolt, hazamentem, és megmondtam az apámnak.
- Elhiszem.
- Akkor aztán én, az édesapám meg a két kisebb testvérem, úgy négyecskén kimentünk a földünkre.
- Elhiszem.
- Aztuán megfogtuk a szomszédunk földjének a négy sarkát, felemeltük, mint az abroszt szokás, és a trágyát róla a mi földünkre fordítottuk.
- Elhiszem.
- Aztán a földünket teleszórtuk fűmaggal.
- Elhiszem.
- A fűmagból olyan sűrű erdő nőtt, hogy ki látott olyant, ki nem!
- Elhiszem.
- Az apám sajnálta kivágatni azokat a gyönyörű fákat: hát vett egy falka disznót.
- Elhiszem.
- Azután a fölséged öregapját megfogadta kanásznak!...
- Hazudsz! Gazem... - Hanem a királynak hirtelen eszébe jutott a fogadása, rögtön papot hívatott, a szegény ember fiával összeadatta a lányát, csaptak akkor lakodalmat, hogy hét országra szólt a híre, még az árva gyermeknek is akkora kalácsot adtak a kezébe, mint a karom! Volt lé meg lé, hát még a sok hús nélkül való lé! Gallér híján köpönyeg, hazudtam, mert volt kinek!