Az okos lány meg az obsitos (népmese)

Egyszer egy obsitos jött hazafelé, letöltötte a három évet. Ahogy jött, egy magányos házra akadt. Bement, hogy megpihenjen. Elkiáltotta magát az udvaron:
- Jó napot!
Senki. Kiáltott még egyet:
- Jó napot!
Harmadjára már nem kellett kiáltania, mert kijött a házból egy igen szép lány.
- Jó napot, szép lány!
- Jó napot magának is!
- Nem hoznál nekem egy pohár vizet?
A lány bement pohárért, vizet húzott a kútból, máris nyújtotta az obsitosnak.
- Igen szép vagy, te lány, tetszel nekem. Én innen addig el nem megyek, míg meg nem ígéred, hogy a feleségem leszel. Hogy hívnak?
- A nevemnek olyan az eleje, mint a hátulja, a közepe dupla.
- Magad laksz itt?
- Dehogy magam! Apámmal, anyámmal meg a bátyámmal.
- Anyád hol van?
- A konyhában.
- Mit csinál?
- Főz.
- Mit főz?
- Fel-alát.
- Hát az apád?
- Elment vadászni.
- Mire vadászik?
- Hát ő furcsán vadászik, mert amit megfog, azt otthagyja, amit nem tud megfogni, azt hazahozza.
- A bátyád?
- Kiment a határba.
- Mit dolgozik?
- Kis kárból nagy kárt csinál.
- Mondd meg nekem, hány éves vagy.
- Én amennyi, annyi, anyám kétszer annyi, apám még öttel több, hárman vagyunk kereken százévesek.
- Ejnye, te lány, én meg nem mondanám okos-e vagy bolond, aki így beszél!
- Nem vagyok én bolond, maga buta, ha nem érti mit mondok. A nevem Anna, vagyis az eleje olyan, mint a hátulja, a közepe dupla. Anyám a konyhában babot főz, márpedig a bab fel-le jár a fazékban, míg meg nem fő. Apámnak sok bolha van a gatyaráncában, azt vadássza a gáton kívül. Amit megfog azt otthagyja, amitnem tud megfogni, hazahozza. A bátyám meg kiment a határba. A földünk végét eljárták a szekerek, mert kicsi volt az árok. Hát most a kis árokból nagyot csinál.
- Mondd már, hány éves vagy!
- Tizenkilenc. Anyám harmincnyolc, apám negyvenhárom, hárman vagyunk kereken száz évesek.
Akkor átölelte az obsitos a lányt, megcsókolta.
Elhívtak egy öreg papot, feltette a vaskalapot, leányt legényt összeadott. Két lúd, egy liba, nem volt semmi hiba. Bejött a nagy sokadalom, sátor készült az udvaron, bársonyponyva, drága, fényes, száz öl hosszú, száz öl széles, ott mulattam velük én is. Ökröt vágtak, borjút sütöttek, száz hordó bort csapra üttek. Huszonnégy kemencében sült a hús, másik huszonnégyben a kalács. Ehetett ott szegény, gazdag, gyalog járó, lovon járó, miniszter és gazdag báró. Hét nap, hét éjjel tartott a lakodalom, a nyolcadik napon kiabál nekem a vőlegény meg a menyasszony:
- Józsi bácsi, jöjjön vissza!
Visszamentem, szemem-számat eltátottam, mert kaptam olyan nagy kalácsot, hogy hazáig háromszor is földhöz vágott. Bivalytejjel dagasztották, mazsolával kelesztették, írósvajjal jól bekenték, porcukorral behintették, kemencében megsütötték. Olyanra sült, mint a szép pünkösdi rózsa. Aki abból ehetik, megemleget róla.