Az ördöginas III. rész (népmese)

Mikor Zsarnok úr megtudta, milyen kárt csináltak neki, csak hápogott. De másnap megint kifundált valamit. Csontokkal pakolt meg egy csomó zsákot, azt bízta a szegény emberre.
- No, te híres, vidd el a lovaiddal a hetvenhét zsák búzámat a malomba, őröltesd meg, mert különben mindkét féltett csődöröd az enyém lesz!
A szegény ember hazament, elmondott a legénynek mindent rendre, milyen parancsot kapott.
- Nincs baj, gazdám, majd én elmegyek a malomba.
Bekocsizott Zsarnok úr udvarába, felpakolta a zsákokat, vitte. A malomban a molnárlegény kiadta az útját:
- Letelt az őrlés ideje, nem őrölök egy zsákkal se már!
- Dehogynem őrölsz! Ha meg nem őrlöd, téged őröllek meg.
Nem figurázott tovább a molnárlegény, hozzálátott az őrléshez. Öntötte volna a búzát a garatba, hát csak úgy zörögtek a csontok a zsákból kifelé.
- Nem búzát hoztál, hanem csontot!
- Ha a tüzes mennykő van benne, akkor is meg kell őrölnöd!
Muszáj volt a molnárlegénynek, meg is őrölte az utolsó darabig.
Hazahajtott a legény, beszólt Zsarnok úrnak:
- Nagyságos úr, itt a liszt, süssön belőle, amit akar!
Hej, majd megette a fene Zsarnok urat, hogy őrölhette meg a molnár a csontot. Aztán egész éjjel törte a kobakját, mit eszelhetne ki, amit nem tud teljesíteni a szegény ember. Reggel aztán előállt vele:
- Holnap reggel a pokolba vigyél a híres lovaidon!
Erre megijedt ám a szegény ember.
- Hogy vihetném, mikor azt sem tudom, a pokol merre van!
- Ne bánkódjon, gazdám, mert én tudom, hisz az ördögök már csak tudják. Én pedig az vagyok. Emlékszik még, mikor a kenyerét megették?
- Emlékszem, fiam.
- Én ettem meg, de Lucifer visszakergetett, hogy szolgáljak meg érte. Megszolgáltam-é?
- Hohó, fiam, százszor is megszolgáltál!
- Akkor pedig ideje hazamennem, elviszem a nagyságos urat is magammal a pokolba, nem lesz rá többé gondja. Hanem jól figyeljen, mert a pokol kapujáig magának is jönni kell velem. Amint én átadom a gyeplőt, ne húzza, ne hajtsa a lovakat, csak engedje szabadon futni őket, s hazahozzák. Itt az udvaron állnak meg.
Reggel befogott a legény, felült a bakra, a gazdája meg melléje. Mentek Zsarnok úrért.
- Nagyságos úr, megyünk a pokolba!
- Eredj innen, még nem is früstököltem!
Sehogy sem akart a szekérre ülni. Ijesztgette csak a szegény embert, nem gondolta igazán. De az ördögfiú nem engedett:
- Azt mondta, hogy vigyük, most már ha akarja, ha nem, jönnie kell!
- Eridj innen, mert kapsz egy nyaklevest!
- Azt még meglátjuk!
Fülénél fogva húzta ki Zsarnok urat, úgy ültette a szekérre. Közévágott a lovaknak, aztán vágtattak a pokol felé.
A szegény ember most már félni kezdett.
- Jaj, fiam, hogy jövök vissza?
- Ahogy mondtam, gazdám, úgy. Elereszti a gyeplőt, a lovak meg szépen hazahozzák.
Mikor a pokolhoz értek, megzörgette az ördögfiú a vaskaput. Megfogta Zsarnok urat a fülénél, és szépen odaültette a többi közé. Ahogy ezzel megvolt, búcsúzni kezdett.
- No, gazdám, minden jót! Innen mehet hazafelé, csak szépen ám, ne húzza meg a gyeplőt!
Haza is ért a szegény ember szerencsésen, és attól fogva ő lett a falu legmódosabb embere.
Pakkban: csomóban
Asztag: gabona kévéiből rakott magas halmaz
Sürmölgött: sündörgött
Tinó: fiatal ökör
Boksa: szénégetésre előkészített, légmentesen takart farakás
Früstök: reggeli