Magyar Népmesék

Benedek Elek: Szép Cerceruska I.


Benedek Elek: Szép Cerceruska I.Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény özvegyember, s annak két szép leánykája. De aztán olyan szép volt mind a kettő, hogy királykisasszonyoknak is beillettek volna. Be bizony!
Lakott az özvegyember szomszédságában egy özvegyasszony, s ez egyszer, mikor a nagyobbik leányka, akit Cerceruskának hívtak, az udvaron játszadozott, átalszólt a kerítésen:
- Te leányka, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen feleségül engem, s én titeket tejbe-vajba fürösztgetlek.
Megörült ennek Cerceruska, futott az édesapjához, s mondja, hogy mit üzent a szomszédasszony.
- Biz az jó lenne! - mondá az özvegyember, s még aznap feleségül vette a szomszédasszonyt.
Hiszen jó dolguk volt a leánykáknak egy hétig, kettőig, cirókálta-marókálta a mostohájuk, de aztán csak megfordult az indulata, s a szegény árvák többször kaptak verést, mint ételt.
- Hallod-e - mondá Cerceruska a húgának -, ez a gonosz asszony még elpusztít minket, menjünk világgá!
- Én nem bánom - mondá a kisebb leányka -, menjünk világgá.
Jókor reggel fölkeltek, s azt mondták a mostohájunkak, hogy eprészni mennek az erdőbe, ha eleresztené.
- Csak menjetek - mondotta az asszony -, úgysem veszem semmi hasznotokat. - S mikor a leánykák kimentek a kapun, utánuk szólt lassan, de Cerceruska jól hallotta: - Az Úristen engedje meg, hogy mely állatt nyomából isztok, azzá változzatok!
Na, ment, mendegélt nagy búsan a két leányka, s mikor az erdőbe értek, azt mondja Cerceruska a húgának:
- Hallod-e, nehogy valamiféle állatnak a lába nyomából igyál, akár hogy megszomjúhozzál!
A kicsi leányka megígérte, s azzal eprészni kezdettek. Szedegették az epret, egymásra nem is gondoltak, s lassankint, egyik erre, másik arra, elbódorogtak.
Egyszerre csak erősen megszomjazott a kicsi leányka, de nem talált sem forrást, sem patakot. Mit csináljon, Istenem, mit csináljon? Meghal a nagy, erős szomjúságtól, ha egy csepp vizet nem talál. Ment, mendegélt keseregve, sírdogálva, s ihol talált egy csepp vizet valami állatnak a nyomában. Ő bizony iszik belőle, akármiféle állattá változzék, gondolá magában . Hát, Uramfia, Jézus, ne hagyj el! - ahogy egy cseppet ivott, mindjárt őzzé változott.
Eközben Cerceruska teleszedte a kosarát, s néz erre, néz arra, hát sehol sincs a kicsi húgocskája. Keresi, kiabálja, s jaj, Istenem, nem találja. Sírt Cerceruska, sírt keservesen, hogy zengett belé az erdő. Hát egyszer csak szalad felé keserves nyihogással egy őzecske, nyalja-falja Cerceruskának kezét, arcát, mindenét.
- Ó, Istenem, Istenem - sírt Cerceruska -, ez bizonyosan az én kicsi testvérem! Nem fogadá meg a szavamat, s őzzé változott.
Megölelte az őzike nyakát, s úgy vezette az erdőn át, folyton sírva, keseregve. De még csak akkor sírt igazán Cerceruska, amikor messziről egy vadászt pillantott meg. Kétcsövű puska volt a vállán, s egy kopó szaladgált, szimatolt előtte. Jaj, ha meglátja a vadász még meglövi a kis testvérét! Néz erre, néz arra, hogy hová rejtőzhessenek el. Szerencsére meglát egy szénaboglyát, s hirtelen mögéje húzódnak. De hiába húzódtak, mert a kopó megszimatolta az őzecskét, s egyenest a boglyához szaladt. Körülszimatolta az őzecskét, de nem bántotta, hanem hirtelen megfordult, visszaszaladt gazdájához, ugrált, vinnyogott, s addig neki békét nem hagyott, míg egy darab kenyeret nem adott. A kopó felkapta a kenyeret, elszaladt a boglyához, ledobta Cerceruska elé, visszaszaladt a gazdájához, s még erősebben ugrált, vinnyogott.
Csudálkozott a vadász, nem értette a kopó dolgát, mert máskor nem is gondolt evésre, míg haza nem tértek a vadászatról. Hanem azért dobott neki még egy darab kenyeret. A kopó ezt sem ette meg, hanem szaladt egyenesen a boglyához, s Cerceruska elé dobta a kenyeret, aztán vissza megint a gazdájához, felszökött rá, s keservesen vinnyogott.
- No, várj csak - mondá a vadász -, még adok egy darab kenyeret, de már most magam is megnézem, hogy hová viszed, mert lehetetlen, hogy mind magad ennéd meg!
(folytatjuk)



http://meselap.ucoz.hu/anyoka/tovabbi4.png


http://meselap.ucoz.hu/anyoka/tovabbi3.png