Mátyás király és az öreg szántóvető

Egyszer Mátyás király, mikor szerteszéjjel járt az országban, hadd lássa: milyen dolga van a szegény népnek, egy falu mellett kiment a mezőre, s ott szóba állott egy öreg szántó-vető emberrel. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak. A király megismerte az öreg szántóvetőt, aki naki hajdanában katonája volt. Ezzel a szóval köszöntötte az öreget:
- Tisztességgel, öreg!
Felelte a szántóvető:
- Köszönöm az asszonynak!
Azt kérdi aztán a király:
- Hány pénzért dolgozik kend?
- Én bizony, feleséges királyom, hatért.
- S hányból él kend?
- Kettőből - mondja az öreg.
- Hát négyet hová tesz kend?
Felelte az öreg:
- Azt a sárba dobom.
Tovább kérdez a király:
- Hát öreg, hány még a harminckettő?
- A bizony, felséges királyom, már csak tizenkettő.
- Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? - kérdezi a király.
- Meg biz’ én, felséges királyom.
Azt mondja a király:
- Na, öreg, az isten áldjon meg, az én kérdéseimnek magyarázatját addig senkinek meg ne mondd, míg a képemet meg nem látod.
Továbbmegy a király, otthagyják az öreget, s azt mondja az uraknak:
- Na, urak, aki meg tudja magyarázni az én kérdéseimet, annak egy uradalmat adok.
Bezzeg szerették volna az urak kitalálni, de hiába törték a fejüket, nem találták ki. Mit volt mit nem tenni, visszamentek az öreghez. Körülfogták, kérték, hogy mondja meg, mi annak a beszédnek a magyarázatja. Azt mondja az öreg:
- Hát nem hallották az urak, mit mondott a király? Addig nem szabad megmondanom, míg a király képét nem látom.
De így s de úgy - mondották az urak -, megfizetik urasan, csak magyarázza meg.
- Jól van - mondotta az öreg -, hát adjanak tíz aranyat.
Mindjárt leolvasnak az öregnek tíz csengő aranyat, s kérdi az egyik úr:
- Hát mikor a király azzal köszöntötte, hogy ,,tisztességgel, öreg", miért válaszolta kend, hogy ,,köszönöm az asszonynak"?
- Azért, - felelte az öreg-, mert az asszony mossa rám a ruhát, a tiszta ruha pedig tisztesség.
- No, ez igaz - mondották az urak.
- De hogy veti kend a pénzt a sárba?
- Hát úgy, hogy kettőből magam élek, négyet a fiamra költök. Az pedig annyi, mintha a sárba dobnám, mert sohasem látom.
- Hát az mi: hány még a harminckettő?
- Megmondom, ha leolvasnak tíz aranyat.
Jól van, leolvassák azt is.
- Ennek az a magyarázatja, hogy mikor fiatal voltam, harminckét fogam volt, most meg csak tizenkettő.
- No lám, ez nekünk eszünkbe se jutott - mondták az urak.
- Hát a bakkecskéket hogy fejné meg?
- Azt is megmondom tíz aranyért.
Leolvassák a tíz aranyat, s mondja az öreg:
- Hát úgy fejem meg a bakkecskéket, ahogy most az urakat megfejtem.
De bezzeg elszégyellték magukat az urak, nagy bosszúságukban azt mondták:
- No, megálljon kend, majd megmondjuk a királynak, hogy megmagyarázta a beszédjét, pedig még a képét sem látta.
- Nem-e? - mondotta az öreg. - Én nem láttam a királyunk képét? De bizony láttam, itt van, ni! - s mutatta az aranyon a királynak a képét. - Mert úgy tudják meg az urak, hogy így értette a király is, hogy addig ne magyarázzam meg a beszédjét, míg pénzen nem látom meg a képét.
De most már az uraknak sem volt több szavuk, otthagyták az öreget, s nagy szégyenkezve a király után kullogtak.