A Népmese:
A népmese a szóbeli költészet
legnagyobb műfajcsoportjainak egyike, évszázadok során létrejött és
alakult történet, aminek mondanivalója valami általános, örök érvényű
igazság.
A népmesék osztályozása
Magába foglalja az állatmese, formulamese, novellamese, reális mese, legendamese, valódi mese, bolondmese (hazugságmese), rátótiáda, szólásmagyarázó mese
műfajait. A köznyelvben azonban csak a valódi meséket értjük népmese
alatt (az Aarne-Thompson katalógus 300-tól 749-is terjedő számozása). A
különböző meseműfajok különböző népek, idők, korszakok termékei, mégis
közös jellemzőjük a szilárd szerkezet, nyelvi ritmus, költői
megkomponáltság. Ezért a népmesék költői alkotások, melyek a közköltészet részei. A népmese tulajdonképpen az alkotásformáknak összefoglaló neve.
A népmesék és a társadalom
A népmesék számos szállal kapcsolódnak az őket alkotó társadalomhoz, az
adott világképhez, hiedelemvilághoz. A társadalomszerkezet, amit
meglétük önmagában feltételez, a civilizációs fejlettség fokán áll,
önálló „intézményei” vannak, az előadók, vagyis a mesemondók.
A mesemondók többnyire a paraszti réteghez tartoztak, de a népmesék nem
kötődnek szorosan a paraszti rétegekhez. Ma már nem létezik a marxista
és egyéb rendszer szerint definiált nép, mégis a népmesék elevenen
hatnak és élnek, mert az a társadalom, amelyet ábrázolnak, egy ideális 18-19. századi paraszti társadalom.
Ebben szerepet játszik a népmese normatív szerepe is, azaz nemcsak
szórakoztatásként funkcionál, hanem bizonyos magatartásformákat,
problémás helyzetekre megoldásokat kínál. A gyermekek nevelésében ezért
is volt fontos szerepe.
Az élőbeszéd művészete
A népmese az élőbeszéd művészete. A mesének az elmondó és a hallgató
is részese. A kifejezőeszközök a beszéd és az azt kísérő gesztusok és
mimika, illetve a két ember között lévő viszony. Ezért szinte lehetetlen
feladat, hogy a népmeséket írásban rögzítsék. Az erre történő
kísérletek csak vázlatokat illetve műköltészeti szövegeket tudtak
produkálni.
A magyar ősköltészetnek feltehetően része volt a népmese hősmese illetve bolondmese formájában. A honfoglalás idején már valószínűleg varázsmeséink és tündérmeséink is voltak. A magyar legendamesék bizánci és nyugat-európai forrásokból táplálkoznak. A szólásmagyarázó mesét
Nyugaton nem ismerik. Később olasz reneszánsz alakzatok kerültek be a
népmesék anyagába. A fabula latin-német-olasz eredetű. A török hódoltság
korában a mesékbe átkerült a tekerleme forma. A 16. században
jelentek meg az első népkönyvek, innentől kezdődik a szóbeliség és
írásbeliség interferenciája: a francia fabliau például írásban
jutott el Magyarországra, a német tündérmesék 18. századi virágzása itt
is éreztette hatását, a Grimm fivérek gyűjtése a polgárok körében volt
népszerű, Perrault meséinek változatai még a 20. században is kerültek
elő. Nagyban hozzájárultak a népmesekincs megőrzéséhez Kriza János, Jókai Mór, Arany László és Benedek Elek
gyűjteményei. A 19. század termékei voltak a ponyvafüzetek, melyek a
különböző változatok redakcióit gyarapították. Napjainkban még mindig a
gyermekek mulattatására, nevelésére szolgál, bár a szóbeliség szerepe
visszaszorult az írásbeliséggel szemben.
Magyar népmesék és műveltségtörténet
Minden élő alkotás őrzi a kialakulás korának életét, annak
részleteiről is beszámol. Kimeríthetetlen kincsesbánya ezért a Magyar
népmesék több tízezres köre a rég letűnt világok ismeretéről. Különösen a
magyar nyelvnek, mint ősnyelvnek a kapcsolatrendszerében.
Néhány érdekes népmesével illusztrálhatjuk ezt a művelődéstörténeti
kincset. Zárványként őrizte meg az a népmesénk az egykori "főzés"
technológiáját, melynek címe: Kőleves. A katona, aki betegen vándorol
levest szeretne főzni, de hozzá semmije sincsen. Kér tehát az egyik
faluban, répát, zsírt, tarhonyát, még egy kis szalonnát is, azzal a
szóval: "Kőlevest szeretnék főzni, ni itt, ezzel a kővel" s letesz az
asztalra egy öklömnyi követ. Meg is főzi, a végén még kolbászt is kap
bele, s szét is osztja a maradékot. E mese azt a kort őrzi, amikor még
nem volt edény, amit tűzre tegyenek, hanem a mélyedésbe dobott
föltüzesített kövekkel főzték a levest.
A Csipkerózsika mese két égöv határán született. A javasasszonyokat
azért nem tudja meghívni mind a király, mert csak 12 aranytányérja van,
asszony pedig 13 van. A két szám a napi év 12 hónapja, és a holdnaptár
13 hónapja közötti összeillesztési nehézséget őrzi. A 12 hónapos naptár
északi, ahol szigorúan kell ismerni az évkör eseményeit, az évszakok
rendjét, mert hiba esetén éhen hal a nép, nincs aratás. Délen, ahol
kétszer lehet aratni, megjárja, hogy néhány évente kibővítik a
holdnaptárt egy-egy hónappal, hogy tartsák az év rendjét. Ez a két világ
már régen is konfliktusban lehetett, csupán ebből a jól fölismert
naptárkülönbségből kifolyólag is.
Számos népmesénk őrzi a búzatermesztés és a kenyérsütés
technológiáját: Két bors ökröcske, Kicsi dió, de az A part alatt
énekmondóka is.
(forrás: wikipedia)