Magyar Népmesék

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak a királynak volt három igen szép leánya. Elindult egyszer országot járni, tudni akarta, elégedettek-e a népek. Álruhát öltött magára, de mielőtt elindult volna, azt mondja a lányainak:
- Na, lányaim, mit hozzak nektek ilyen hosszú útról?
Szép öltözéket kért a legidősebb. Gyöngyöt, fülbevalót, nyakláncot, karperecet, mindenféle ékszert kívánt a középső.
- Hát neked mit hozzak, legkisebb leányom?
- Hozza el nekem, édesapám, a megszólaló szőlőt, a mosolygó almát meg a csengő barackot!
Elindult a király, bejárt országot-világot. Összevásárolt a legidősebb lányának különbnél különb öltözéket, selymet, bíbort, bársonyt.
A középsőnek csillogó drágaköveket, ékszereket vásárolt.
De a legkisebbiknek nem talált se megszólaló szőlőt, se mosolygó almát, se csengő barackot.
Hát, ahogy jött hazafelé, úgy belerekedt a hintója a sárba, hogy meg sem lehetett mozdítani. Mérgelődött a király a kocsisával, ám miközben mérgelődnek, egy hatalmas fehér disznó ugrik ki az erdőségből, s azt mondja a királynak:
- Mit adsz nekem, felséges királyom, ha kihúzom a hintódat a sárból?
- Mit adjak én neked, te disznó?
- A legkisebb lányodat!
Úgysem mondja komolyan, gondolta a király.
- Isten neki! Itt a kezem, nem disznóláb!
Erre a disznó odament a hintóhoz, és az orrával kiemelte a sárból. Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack Hazaért a király, odaadta az ajándékot a nagyobbik meg a középső lánynak, s azt mondja a legkisebbnek:
- Látod, édes szép leányom, miért kívántál olyat, amit nem tudtam teljesíteni!
De ahogy ezt mondja, egyszer csak röf-röf-röf, jön a disznó. És még egy taligát is hozott magával. Kinéz a király, s elszörnyülködik.
- Mi baja van, édesapám? Miért borult úgy el az arca? - kérdezi a legkisebbik királykisasszony.
- Jaj, édes-kedves leányom, nézd, hogy jártam! Jön érted a disznó, de nem engedem, hogy elvigyen feleségül.
Hamar felöltöztettek egy szolgálót, s odavitték a disznónak. De az kiborította a talicskából, s tovább röfögött az ajtónál.
Sírt a királykisasszony, még földhöz is verte magát bánatában.
- Öltözz szegényes gúnyába, akkor biztos, nem tetszel neki - mondta a király.
Feladtak rá mindenféle rongyot, s leküldték az udvarra, erre megörvendett a disznó, röfögött örömében, hamar felültette a taligára, gyorsan tolta, vitte az erdőbe.
Nemsokára egy fából épült disznóólhoz értek.Letette a lányt a piszkos szalmára, szénára. Sírt a királykisasszony. Addig sírt, amíg el nem aludt.
Mikor felébredt, hát uramteremtőm, olyan gyönyörű szép palotában találta magát, hogy azt elmondani nem lehet. Gyémánt volt annak minden szeglete, még a lépcsője is drágakövekkel volt kirakva. A disznó meg eltűnt. Hanem helyette egy szépséges királyfi sétált föl s le. Odament a királykisasszonyhoz, megfogta a kezét, s azt mondza:
- Tudd meg, engem egy tündér elvarázsolt, hogy addig disznó képében legyek, míg egy királylány nem lesz a feleségem.
Karon fogta, elvezette a palota kertjébe, tele volt az mindenféle gyümölccsel.
Odamentek a szőlőhöz, amelyik megszólalt, mentek tovább, ahol mosolygott az alma, csengett a barack.
- Erre vágytál - mondta a királyfi. - És azt is mondta a tündér, hogy addig legyek disznó képében, amíg egy királylány ezekre nem vágyik. Te vágytál rá, s most mondd meg tiszta szívedből, akarsz-e a feleségem lenni?
Nyakába ugrott a királykisasszony, összecsókolta.
Aztán hintóba ültek, elmentek a királyhoz, nagy lakodalmat csaptak.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.



http://meselap.ucoz.hu/anyoka/tovabbi4.png


http://meselap.ucoz.hu/anyoka/tovabbi3.png